1. szakasz válaszok
15 július
Kategóriában: VERSENY

A 2016. június 21. és július 11. közötti időszakban 5 kérdést kaptunk a BETA 2016 versenyen és kiállításon való részvétellel kapcsolatosan! A szervezők válaszai minden egyes kérdés alatti FÉLKÖVÉR szövegrészben olvashatóak.

1. A verseny 15. szekciójával kapcsolatosan lenne egy kérdésem, mégpedig az, hogy benevezhetnek-e gyakornok epítészek is? A szabályzatban az áll, hogy elfogadható azon építészek és urbanisták benevezése, akik Romániában, Magyarországon vagy Szerbiában állandó lakhellyel rendelkeznel és akiknek az országukban érvényben lévő törvényeknek megfelelően joguk van a hivatásuk gyakorlására. Ez feltételezi azt, hogy a pályázó aláírási joggal kell rendelkezzen?

A Kérdések / Válaszok időszakát követően részvételi szándékot állapítottunk meg, a verseny 15. Építészeti víziók szekciójában, gyakornok építészek valamint építészeti és urbanisztikai felsőoktatási intézmények végzősei részéről.
Ennek értelmében, a részvétel ösztönzésére, a verseny 15. Építészeti víziók szekciójában be lehet nevezni a gyakornok építészek által, valamint romániai,magyarországi, szerbiai építészeti és urbanisztikai felsőoktatási intézmények végzősei által elkészített pályaműveket is.

2. A szabályzat 4. BENEVEZÉS című fejezetének 4.1. Benevezés az 1-15. kategóriákba b1, b2, b3 és b4 alpontjaiból az derül ki, hogy a pályamunkát bemutató fájlt egy -a honlapon elérhető- modell (layout) alapján kell kitölteni, majd elmenteni 2500 pixel felbontással a rövid oldalon és az 1. szakaszhoz tartozó benevezési űrlaphoz csatolni.
Azt állapítottam meg, hogy a honlapról letölthető modell (layout, PSD formátum)  nem 2500 pixel a rövid oldalon, hanem 2160. Hogyan járjak el ebben az esetben? 2500 vagy 2160 pixel felbontásba mentsem el a pályaművet bemutató fájlt?

Nagyon hasznos észrevétel!
Ebben az esetben a szervezők tévedéséről van szó - a honlapra feltöltött PSD fájl valóban 2160, és nem 2500 pixel felbontású volt a rövid oldalon. A kérdését követően, 2016.07.06-tól csatoltunk egy új modellt (layoutot) amely 2500 pixel méretű. A pályaművet bemutató fájlt tehát a honlapon található, 1. szakaszhoz tartozó benevezési űrlaphoz csatolva, JPG formátumban, 2500 pixel felbontással a rövid oldalon kell beküldeni.

3. Az 1. szakaszhoz tartozó benevezési űrlap 3 - a pályamű jellemzőit bemutató- kép csatolását kéri. Szükséges, hogy ezek a képek ugyanazok legyenek, mint amelyek a pályaművet bemutató fájlban is szerepelnek, vagy lehetnek más, a fájlban nem megjelentetett, képek is?

Nincsenek kikötések az 1. szakasz benevezési űrlapjához csatolandó 3 kép tekintetében; lehetnek a pályaművet bemutató fájlban megjelenő képek közül, vagy más, a pályaművet szemléltető képek is. A 3 kép a pályamű honlapon való bemutatására lesz felhasználva.

4. Azt szeretném megérdeklődni, hogy van-e olyan versenyszekció amelybe tervezési fázisban lévő társasházat be lehet nevezni? Tudtommal előző években volt erre egy külön rész, de a mostani kiírás 3. szekciója csak befejezett (megépült) projektekre vonatkozik, míg a többi szekcióba nem tartozik ilyen rendeltetésű és ebben a fázisban lévő terv. Megemlítem még, hogy a szóbanforgó tervre építési engedéllyel rendelkezünk.

Tervezési fázisban lévő projekteket a 15. Építészeti víziók versenyszekcióba lehet benevezni, azzal a feltétellel, hogy az a szakma lehetséges jövőképét vizsgálja.

5. (...) a Bukaresti Ion Mincu Építészeti és Urbanisztikai Egyetem végzőse vagyok, diplomámat a 2015/2016-os tanévben szereztem. Jelenleg nem vagyok tagja a Romániai Építészkamarának, és nem vagyok alkalmazva romániai építészirodánál.
Szeretném tudni, hogy jogosult vagyok-e a versenyen (14. Kategória - Diplomamunkák) való részvételre, figyelembe véve azt, hogy a szabályzatban az áll, hogy azok nevezhetnek, akiknek  „az országukban érvényben lévő törvényeknek megfelelően joguk van a hivatásuk gyakorlására”. Ha valóban megvan ez a jogosultságom, be szeretnék nevezni a 15. Építészeti víziók kategóriába, egy olyan tervvel, amelyet egy vegyes csapatban társszerzőként készítettem, brazil nemzetiségű építészekkel. Ebben az esetben egyedül én rendelkezem állandó romániai lakhellyel. Lehetséges a részvételem?

A 14. Diplomamunkák kategóriánál nem szerepel az a kikötés, hogy „az országukban érvényben lévő törvényeknek megfelelően joguk van a hivatásuk gyakorlására”. Mivel egy romániai építészeti felsőoktatási intézmény végzőse vagy, és diplomádat a 2015/2016-os tanév végén szerezted, benevezheted a diplomamunkádat a versenybe.
A Kérdések / Válaszok időszakát követően részvételi szándékot állapítottunk meg, a verseny 15. Építészeti víziók szekciójában, gyakornok építészek valamint építészeti és urbanisztikai felsőoktatási intézmények végzősei részéről. Ennek értelmében, a részvétel ösztönzésére, a verseny 15. Építészeti víziók szekciójában be lehet nevezni a gyakornok építészek által, valamint romániai,magyarországi, szerbiai építészeti és urbanisztikai felsőoktatási intézmények végzősei által elkészített pályaműveket is.
Vegyes csapatban elkészített munkák esetén a munka benevezhető a verseny 15. Építészeti víziók kategóriájába azzal a feltétellel, hogy legalább az egyik társszerző állandó lakhellyel rendelkezzen Romániában, Magyarországon vagy Szerbiában.

Lezártnak tekintjük az 1. szakasszal kapcsolatos Kérdések/Válaszok időszakát.
A 2. szakaszra vonatkozóan 2016 augusztus 15. és 19. között lehet majd kérdéseket feltenni.