SZABÁLYZAT

regulament.png
Válasszon egyet az alábbi kategóriákból:

Általánosságok

A Romániai Építészek Kamarájának Temes Megyei Területi Fiókja1 2016 - ban megszervezi a temesvári építészeti biennálét (BETA)2, melynek témája FIGYELD A VÁROST3.

A BETA számos megmozdulást, projektet, eseményt és kiállítást foglal magába a következő 3 kategória mentén: OKTATÁS, SZAKMA, VÁROS.

A BETA 2016 kiállítás és verseny a biennálé központi eseménye, amely lehetőséget biztosít a szakmán belüli eszmecserére, illetve a szakma és azon szocio-kulturális közeg közötti kommunkikációra is, amelyben az előbbi tevékenykedik.

A BETA 2016 kiállításra és versenyre 2016. június 21. és november 26. között kerül sor, eurorégiós jelleggel, a DKMT eurorégió4 felé történő nyitáson keresztül.

A verseny ezen formátumban való megszervezése az eurorégióban fennálló kontextusbeli hasonlóságokra alapszik, minél szélesebb körű részvételt szorgalmazva és ezzel hozzájárulva a szakma jövőjéről szóló sokoldalú párbeszéd fejlődéséhez.

A verseny online lesz lebonyolítva a competition.betacity.eu honlapon (amely román / magyar / szerb nyelveken érhető el); itt található meg a benevezéshez szükséges összes anyag.


1A Romániai Építészek Kamarájának Temes Megyei Területi Fiókjának célkitűzése azon üzenet átadása a társadalom számára, miszerint az építészet egy közérdekű kulturális tett, amelynek urbanisztikai, gazdasági, szociális és ökológiai implikációi vannak. A szervezők céljai közé tartoznak a minőségi építészet népszerűsítése annak minden formájában és megjelenésében, egy interaktiv közeg létrehozása és életben tartása (a szakmai testületek, a közigazgatás, a civil társadalom és a különböző stakeholderek között), az építészeti oktatás adaptálása a társadalmi-gazdasági és kulturális tendenciákhoz, valamint az eurorégiós kulturális identitás népszerűsítése országos és nemzetközi szinten.

2A 2016-os BETA Építészeti Biennálé folytatja a Romániai Építészek Kamarájának Temes Megyei Területi Fiókjának éves eseményeit (8 kiadás). Ez egy olyan kísérlet, amellyel azon elhivatottságunkról teszünk tanúbizonyságot – mint csapat és mint szakmai testület – amely szerint változtatni szeretnénk azon, hogy az emberek miként fogják fel és miként értékelik az épített környezetüket, végső célként pedig a városaink építési folyamatának javítását tűzzük ki magunk elé, beleértve a szakmánk területén kívül eső témák megtárgyalását is.

3A FIGYELD A VÁROST téma ösztönzés egy álláspont felvállalására és párbeszéd elindítására, arra, hogy részt kell venni egy egészséges városi környezet létrehozásának értelemszerűen kollaboratív folyamatában; a VÁROS alatt itt az őt alkotó fő dimenzióknak egymás mellé álíltását kell érteni: az emberi és az urbánus, ugyanis ezek között egy egymást kölcsönösen alakító kapcsolat van.

4A DKMT eurorégió egy határokon átívelő együttműködéses európai régió (a DKMT a Duna-Kőrös-Maros-Tisza közötti területet jelöli meg), amely jelenleg a következőkből áll: Temes, Krassó-Szörény, Arany és Hunyad megyék (Románia), Csongrád és Bács-Kiskun megyék (Magyaország) és a Vajdaság tartomány (Szerbia).


Kategóriák

A résztvevők a következő kategóriákban indulhatnak a pályaműveikkel:

  1. KÖRNYEZET
  2. CSALÁDI HÁZAK
  3. TÁRSASHÁZAK
  4. KERESKEDELMI
  5. SZOLGÁLTATÁSOK
  6. INTÉZMÉNYI
  7. KULTURÁLIS
  8. ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG
  9. VÁROS - ÉS VIDÉKFEJLESZTÉS
  10. KÖZTERÜLET
  11. KEZDEMÉNYEZÉSEK A MINŐSÉGI ÉPÍTÉSZETÉRT
  12. KÖZTÉRI MŰVÉSZET
  13. INFRASTRUKTÚRA
  14. DIPLOMAMUNKÁK
  15. ÉPÍTÉSZETI VÍZIÓK
  16. ÉPÍTÉSZETI ÍRÁS

Elfogadhatósági és részvételi feltételek

Általános részvételi feltételek

Olyan pályaművek5 nevezhetők be, amelyek a verseny 16 kategóriájának valamelyikébe tartoznak és amelyek eleget tesznek a következő 2 feltétel legalább egyikének:
  • a DKMT eurorégióban valósultak meg (kivéve a 14, 15 és 16 kategóriába benevezett pályaműveket);
  • a szerzőik állandó lakhelye6 a DKMT eurorégióban van(kivéve a 14, 15 és 16 kategóriába benevezett pályaműveket, amelyek szerzői Romániában, Magyarországon és Szerbiában bárhol lakhatnak);

  • Egy résztvevő bármennyi, akár az összes kategóriában is indulhat pályaművekkel, azonban szerzőként (megj.:fő-, azaz nem társszerzőként) nem nyújthat be több mint 3 pályaművet egy kategóriában.

    Ugyanaz a pályamű nem indulhat több kategóriában. Kivételt képeznek azok a pályaművek, amelyekben olyan különböző beavatkozási területek különíthetőek el, amelyek különböző szerzőkhöz tartoznak. Abban az esetben, ha egy pályamű több kategóriában is bemutatásra kerül, a besorolási döntés (az összes kategóriában való indulás vagy az egyes kategóriákból való kizárás) a szervezők feladata.

    A pályaműveknek a versenybe való benevezésével egyidőben a résztvevők magától értetődően kijelentik, hogy azok szerzői jogaival rendelkeznek és felelősséget vállalnak a törvény előtt abban az esetben, ha kiderül, hogy a benevezett pályaművek felett nem rendelkeztek teljes körű szerzői jogokkal. Ugyanakkor abban az esetben, ha egy díj átadásától számított 1 éven belül kiderül, hogy a tulajdonosa nem rendelkezett teljes körű szerzői jogokkal a díjazott pályamű felett, a díjként kapott összeget vissza kell fizetni a szervezőknek.

    A versenybe benevezett pályaművek feletti jog a szerzőké, akik beleegyezésüket adják arra, hogy a verseny szervezői a versenybe benevezett pályaműveket tárolják, publikálják és terjesszék, mind a biennálé keretében, mind a jövőbeni események alatt, a pályamű, annak szerzője és általában az építészeti alkotás folyamatának népszerűsítése céljából.

    A versenybe és a kiállításra való beválogatáshoz a pályaműveknek meg kell felelniük a jelen Szabályzat 4. fejezetében (BENEVEZÉS) leírt technikai paramétereknek. Ellenkező esetben a szervezőknek jogában áll kizárni a versenyből a szabályzattól eltérő pályaműveket.

    A leadott szövegek a verseny mindkét fázisában kötelező módon kétnyelvűek kell legyenek: a szöveg angol nyelven és a pályázó anyanyelvén kell hogy megjelenjen (azaz román-angol, magyar-angol, szerb-angol).

    A verseny szervezői semmilyen felelősséget nem vállalnak azokban az esetekben, ha harmadik személyek letöltik/felhasználják a verseny honlapján vagy egyéb forrásokban fellelhető anyagokat.

    A zsűri tagjai, illetve a partnerek, azok alkalmazottai és első fokú rokonai csak azokban a kategóriákban indulhatnak pályaművekkel, amelyekben nem zsűritagok.

    A szervező csapat tagjai nem vehetnek részt a versenyben.

    A verseny 2-10 kategóriájában való részvétellel egyidőben az építészek/ vezető tervezők/ urbanisták saját felelősségükre kijelentik, hogy joguk van a hivatásuk gyakorlására a saját országukban, az illető országban érvényben lévő törvényeknek megfelelően.

    A versenybe való beiratkozás révén a pályázó nyilatkozza, hogy jelen Szabályzatot elolvasta és annak minden előírásaival egyetért.


    5pályaművek alatt (kivitelezett vagy spekulatív) projektek / építészeti esszék értendők.

    6Abban az esetben, ha a versenybe beírt pályaművek nem a DKMT eurorégióban kerültek kivitelezésre, az online beiratkozási űrlaphoz a résztvevőknek csatolniuk kell egy másolatot a személyi azonossági iratukról vagy útlevelükről (lásd a jelen Szabályzat 4. BENEVEZÉS fejezetét), annak érdekében, hogy a DKMT régión belüli (1-13. kategóriák), illetve a romániai, magyarországi vagy szerbiai állandó lakhelyüket bizonyítani tudják (14., 15. és 16. kategóriák).


    Speciális részvételi előírások

    Az 1. kategória – KÖRNYEZET:
  • olyan terekre vonatkozik, amelyek 2014. június-2016. június között minimum 90%-ban elkészültek és a következő kategóriákba tartoznak: belsőépítészet / belső terek megvilágítása / díszlettervezés (előadások terei);
  • a következő személyek vehetnek részt: olyan felsőoktatási intézmények végzősei, akik építészetet, belsőépítészetet, dizájnt, bútortervezést, dekoratív művészeteket, díszlettervezést, világítástervezést tanultak és származási országukban kibocsátott diplomával és a szakmai szervezetek által kiadott tanúsítványokkal rendelkeznek.

  • A 2. kategória – CSALÁDI HÁZAK:
  • olyan, egy vagy két családi lakóegységből álló épületekre vonatkozik, amelyek 2014. június-2016. június között minimum 90%-ban elkészültek, beleértve a műemléki értéket nem képviselő épületeken végrehajtott beavatkozásokat7 is;
  • a következő személyek vehetnek részt: olyan építészek és vezető tervezők, akik a származási országukban érvényben lévő törvényeknek megfelelően a hivatásukat gyakorolhatják, továbbá az általuk koordinált csoportok is.

  • A 3. kategória – TÁRSASHÁZAK:
  • olyan, több mint két családnak tervezett lakóépületekre vonatkozik, amelyek 2014. június-2016. június között minimum 90%-ban elkészültek, beleértve a műemléki értéket nem képviselő épületeken végrehajtott beavatkozásokat is;
  • a következő személyek vehetnek részt: olyan építészek és vezető tervezők, akik a származási országukban érvényben lévő törvényeknek megfelelően a hivatásukat gyakorolhatják, továbbá az általuk koordinált csoportok is.

  • A 4. kategória – KERESKEDELMI:
  • olyan épületekre vonatkozik, amelyek 2014. június-2016. június között minimum 90%-ban elkészültek, beleértve a műemléki értéket nem képviselő épületeken végrehajtott beavatkozásokat is, és amelyek a következő kategóriákba tartoznak: üzlethelyiségek / irodák / vegyes funkciók / ipari épületek;
  • a következő személyek vehetnek részt: olyan építészek és vezető tervezők, akik a származási országukban érvényben lévő törvényeknek megfelelően a hivatásukat gyakorolhatják, továbbá az általuk koordinált csoportok is.

  • Az 5. kategória – SZOLGÁLTATÁSOK:
  • olyan épületekre vonatkozik, amelyek 2014. június-2016. június között minimum 90%-ban elkészültek, beleértve a műemléki értéket nem képviselő épületeken végrehajtott beavatkozásokat is, és amelyek a következő kategóriákba tartoznak: szállodák / éttermek / bárok / klubok / wellness / kikapcsolódás;
  • a következő személyek vehetnek részt: olyan építészek és vezető tervezők, akik a származási országukban érvényben lévő törvényeknek megfelelően a hivatásukat gyakorolhatják, továbbá az általuk koordinált csoportok is.

  • A 6. kategória – INTÉZMÉNYI:
  • olyan épületekre vonatkozik, amelyek 2014. június-2016. június között minimum 90%-ban elkészültek, beleértve a műemléki értéket nem képviselő épületeken végrehajtott beavatkozásokat is, és amelyek az állami vagy közérdekű intézmények körébe tartoznak, a következő területeken: társadalmi-kulturális (tanügy / egészségügy / szociális gondozás / sport- és ifjúságügy), nemzetvédelem (katonai egységek / szakosodott tanügyi egységek), közrend (rendőrségi egységek / tűzoltóegységek), közigazgatási szervek (központi közigazgatási szervek / helyi közigazgatási szervek - polgármesteri hivatalok, prefektúrák, igazságügyi intézmények) / egyéb területek (környezetvédelmi intézmények, vízügyi intézmények, kutatásra szakosodott intézmények);
  • a következő személyek vehetnek részt: olyan építészek és vezető tervezők, akik a származási országukban érvényben lévő törvényeknek megfelelően a hivatásukat gyakorolhatják, továbbá az általuk koordinált csoportok is.

  • A 7. kategória – KULTURÁLIS:
  • olyan épületekre vonatkozik, amelyek 2014. június-2016. június között minimum 90%-ban elkészültek, beleértve a műemléki értéket nem képviselő épületeken végrehajtott beavatkozásokat is, és amelyek a következő kategóriákba tartoznak: könyvtárak / múzeumok / színházak / mozik / templomok;
  • a következő személyek vehetnek részt: olyan építészek és vezető tervezők, akik a származási országukban érvényben lévő törvényeknek megfelelően a hivatásukat gyakorolhatják, továbbá az általuk koordinált csoportok is.

  • A 8. kategória – ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG:
  • - olyan műemléképületeken - műemléki érték szempontjából jelentős epületeken végrehajtott beavatkozásokra vonatkozik, amelyek 2014. június-2016. június között minimum 90%-ban elkészültek, és amelyek a következő kategóriákba tartoznak: helyreállítás / visszaállítás / restaurálás / konszolidálás;
  • a következő személyek vehetnek részt: olyan építészek és vezető tervezők, akik a származási országukban érvényben lévő törvényeknek megfelelően a hivatásukat gyakorolhatják, továbbá az általuk koordinált csoportok is.

  • A 9. kategória – VÁROS - ÉS VIDÉKFEJLESZTÉS:
  • tájépítészeti projektek / masterplanok / területrendezési tervek / városi területek revitalizációs tervei / vidéki területek revitalizációs tervei / városi újrastrukturálási tervek nevezhetők be;
  • a következő személyek vehetnek részt: olyan építészek, vezető tervezők, urbanisták és tájépítészek, akik a származási országukban érvényben lévő törvényeknek megfelelően a hivatásukat gyakorolhatják, továbbá az általuk koordinált csoportok is.

  • A 10. kategória – KÖZTERÜLET:
  • olyan projektekre vonatkozik, amelyek 2014. június-2016. június között minimum 90%-ban elkészültek és a következő kategóriákba tartoznak: közterek/ sétálóutcák és gyalogos övezetek/ parkok / ideiglenes közterek / installációk / pavilonok;
  • a következő személyek vehetnek részt: olyan építészek, vezető tervezők, urbanisták és tájépítészek, akik a származási országukban érvényben lévő törvényeknek megfelelően a hivatásukat gyakorolhatják, továbbá az általuk koordinált csoportok is.

  • A 11. kategória – KEZDEMÉNYEZÉSEK A MINŐSÉGI ÉPÍTÉSZETÉRT:
  • olyan projektekre vonatkozik, amelyek 2014. június – 2016. június között minimum 90%-ban elkészültek és amelyek a következő kategóriákba tartoznak: kulturális projektek / építészeti oktatás / részvételi kezdeményezések / közpolitika;
  • a következők vehetnek részt: olyan kezdeményezések és projektek, amelyek létrehozója egy szakmai testület8, egy közigazgatási szerv9 vagy a civil társadalom10.

  • A 12. kategória – KÖZTÉRI MŰVÉSZET:
  • olyan műalkotásokra vonatkozik, amelyek közterületen, a 2014. június – 2016. június közötti időszakban minimum 90%-ban elkészültek;
  • részt vehetnek: építészeti, képzőművészeti, dekoratív művészet, dizájn, művészettörténeti és műkritikusi felsőoktatási tanintézmények végzősei, beleértve az új média technológiákat, fotó-videó technológiákat és képfeldolgozást is, akik a származási országukban és a szakmai szervezetek által elismert diplomával rendelkeznek.

  • A 13. kategória – INFRASTRUKTÚRA:
  • olyan infrastrukturális projektekre vonatkozik, amelyek 2014. június – 2016. június között minimum 90%-ban elkészültek és amelyek a következő kategóriákba tartoznak: megközelíthetőség / zöld infrastruktúra / technológiai infrastruktúra (intelligens város) / közlekedési hálózatok (beleértve a járműtelepeket és garázsokat is) / utcahálózatok (utcák és utcaprofilok, hidak, közúti felüljárók, járóhidak);
  • részt vehetnek: a szakmai testületek tagjai8.

  • A 14. kategória – DIPLOMAMUNKÁK:
  • olyan diplomamunka projektekre vonatkozik, amelyek a 2014/2015-ös vagy 2015/2016-os tanév végére készültek el a következő tanterületeken: építészet és urbanisztika;
  • részt vehetnek a romániai, magyarországi vagy szerbiai egyetemek építészeti és/vagy urbanisztikai karainak végzősei.

  • A 15. kategória – ÉPÍTÉSZETI VÍZIÓK:
  • olyan spekulatív építészeti projektek vehetnek részt, amelyek újraértelmezik az építészet szerepét (az építészet jövőjének kivetítése): víziók / stratégiák / elméletek / programok / pályázatok;
  • olyan építészek vagy urbanisták vehetnek részt, akik Romániában, Magyarországon vagy Szerbiában állandó lakhellyel rendelkeznek és akiknek az országukban érvényben lévő törvényeknek megfelelően joguk van a hivatásuk gyakorlására.

  • A 16. kategória – ÉPÍTÉSZETI ÍRÁS:
  • az Építészeti írás kategória célja az elméleti és kritikai közbeszéd előmozdítása, mint a városok jelenlegi állapotának alapvető eleme, ugyanakkor a széles nyilvánossággal folytatott párbeszéd egyik eszköze;
  • ebbe a kategóriába olyan esszékkel lehet benevezni, melyek témája FIGYELD A VÁROST11;
  • az esszének a témával kapcsolatos saját szemlélet bemutatását kell tartalmaznia;
  • a következő személyek vehetnek részt: az építészet és az urbanisztika elméleti és kritikai megközelítésében érdekelt személyek(építészek, urbanisták, egyetemi tanárok, diákok/mesteri képzésen résztvevők/doktorandusok az építészeti és/vagy urbanisztikai egyetemekről és karokról), valamint az ezzel kapcsolatos szakterületekről (szociológusok, pszichológusok, műkritikusok, filozófusok stb.);
  • akik állandó lakhellyel rendelkeznek Romániában, Magyarországon vagy Szerbiában.

  • 7beavatkozások alatt meglévő épületek visszaállítása és kibővítése értendő.

    8szakmai testület alatt egy sor olyan szakma értendő, amelyek képviselői az épített környezet tervezéséért, felépítéséért és jó karbantartásáért felelősek: olyan építészek, városrendezők, tájrendezők, mérnökök (struktúra, szerelés, villany, közlekedés stb.), restaurátorok, építő kivitelezők, IT szakemberek, akiknek az érvényben lévő törvényeknek megfelelően joguk van a hivatásuk gyakorlására abban az országban, ahonnan származnak.

    9közigazgatás alatt a közösség minden olyan tagja értendő, aki az állam alkalmazottja és felelős a jelenlegi és a jövőbeni épített környezet adminisztrálásáért.

    10civil társadalom alatt a társadalom azon tagjai értendők, akik nem részesei sem a szakmai testületeknek, sem a közigazgatási szerveknek, és akik nap mint nap befolyásolják az épített környezetet, illetve befolyásolva vannak általa (a származási ország érvényben lévő törvényeinek megfelelően megalakult apolitikus típusú társulási formák, olyanok, amelyek hozzászólnak a döntéshozók és általában a jogállam intézményeinek munkájához, befolyásolva őket olyan értelemben, hogy az általuk képviselt polgárok jogait és érdekeit meg tudják védeni).

    11A FIGYELD A VÁROST téma ösztönzés egy álláspont felvállalására és párbeszéd elindítására, arra, hogy részt kell venni egy egészséges városi környezet létrehozásának értelemszerűen kollaboratív folyamatában; a VÁROS alatt itt az őt alkotó fő dimenzióknak egymás mellé álíltását kell érteni: az emberi és az urbánus, ugyanis ezek között egy egymást kölcsönösen alakító kapcsolat van.


    Benevezés

    A 1-15. kategóriákban a verseny 2 szakaszból áll: előválogatásból és végső zsűrizésből (az előválogatáskor kiválasztott munkák zsűrizéséből), míg a 16. Építészeti írás kategória egyetlen részből, a zsűrizésből áll.

    Benevezés az 1-15. kategóriákba

    1.SZAKASZ – ELŐVÁLOGATÁS

    Az előválogatás szakaszába való benevezés a következőkből áll:
    a. a honlapon található online benevezési űrlap kitöltése;
    b. a pályamű bemutatását tartalmazó fájl csatolása;
    c. a pályázó személyazonossági igazolványának másolatát tartalmazó fájl csatolása annak bizonyítására, hogy a DKMT eurorégión belül van állandó lakhelye (az 1-13. kategóriák esetében) illetve hogy Romániában, Magyarországon vagy Szerbiában van állandó lakhelye (a 14. és 15. kategóriák esetében);
    d. további anyagok csatolása (3 fotó vagy látványterv a pályaműről, illetve a pályaművet bemutató szöveg).

    b.1. A pályamű bemutatását tartalmazó fájlt egy modell (layout) alapján kell kitölteni, amely a competition.betacity.eu honlapon érhető el, LAYOUT BENEVEZÉS néven. A modellt a honlapnak ahhoz a kategóriához tartozó részéről lehet letölteni, amelybe a pályázó a pályaművével benevezni kíván vagy az 1. szakaszra való benevezésnek szánt részről.

    b.2. Minden egyes pályázónak kötelezően fel kell használnia a pályaművet bemutató modellt (layoutot).

    b.3. Abban az esetben, ha a modell (layout) nem lett tiszteletben tartva, a szervezők a pályaművet kizárják a versenyből.

    b.4. A pályaművet bemutató fájlt JPG formátumban kell csatolni, ennek további paraméterei: 2500 px felbontás a rövid oldalon, maximális fájlméret: 15MB, tartalma:
  • két nyelven(angolul és a pályázó anyanyelvén) megszerkesztett adatok és magyarázó szöveg;
  • rajzok (helyszínrajz, alaprajzok jelmagyarázattal, metszetek, homlokzatok, részletek, magyarázó ábrák stb.);
  • képek (fotók vagy látványtervek a pályaműről, fotók a makettről stb.).
  • b.5. Minden egyes projektet a pályázó által kiválasztott 3 betűből és 2 számjegyből álló kóddal kell azonosítani (például ABC12, XYZ32, XOY00 stb.). Az azonosító kódot bele kell foglalni a versenyen induló pályamű bemutatását tartalmazó fájl megnevezésébe, a következő modell tiszteletben tartásával: PRESELECTION_ABC12_SECTION NAME (például: PRESELECTION_XYZ32_KÖRNYEZET). Abban az esetben, ha egy pályázó több pályaművel indul a versenyen, minden egyes pályaműnek egy külön kódot kell adnia és a pályaműveket mind külön-külön kell feltöltenie, ugyanazokat az előírásokat tiszteletben tartva.

    c.1. A személyazonossági igazolvány másolatát tartalmazó fájlnak JPG formátumban kell lennie, maximális mérete pedig 3MB lehet.

    c.2. Az 1-16. kategóriákban való részvételhez kötelező a személyazonossági igazolvány másolatát tartalmazó fájl csatolása ahhoz, hogy a résztvevő bizonyítani tudja, hogy Romániában, Magyarországon vagy Szerbiában állandó lakhellyel rendelkezik.

    d.1. A pályaművet szemléltető 3 jellegzetes kép külön fájlokban, a következő előírások tiszteletben tartásával kerül csatolásra: - JPG formátum, 800 px magasság, maximális méret 3MB.

    d.2. A pályamű bemutatását tartalmazó szöveget két nyelven– angol nyelven és a pályázó anyanyelvén (RO, HU, SRB) – kell megszerkeszteni és az online beiratkozási űrlapon kell kitölteni, maximálisan 2500 karakter terjedelemben szóközökkel együtt.

    Az 1. szakaszba való benevezéshez szükséges összes anyagot(személyazonossági igazolvány másolata, a pályaművet bemutató fájl, a 3 reprezentatív kép, valamint a pályamű bemutatását tartalmazó szöveg) az online benevezési űrlaphoz kell csatolni.

    Az előválogatási szakasz megszervezéséről további információk a Ütemezés– 8.1. Projektverseny ütemezése pont alatt érhetőek el.

    A leadás érvényességét a szervezőktől kapott visszaigazoló üzenet megérkezése jelenti a benevezést követő maximum 1 órán belül.

    2. SZAKASZ – KIÁLLÍTÁS (végső zsűrizés)

    A verseny 2. szakaszában az előválogatáson túljutott munkák vehetnek részt. Ezeket ismét be kell nevezni a kiállításon való részvétel és az esetleges díjazás érdekében.

    A 2. szakaszra való benevezés a következőkből áll:
    a. egy online űrlap kitöltése (ez egy másik űrlap, nem azonos az előválogatáson kitöltött űrlappal!); ez 2016. augusztus 15-től lesz elérhető a honlapon;
    b. az előválogatáson kiválasztott pályamű csatolása kidolgozottab formában, egy új, a pályaművet bemutató modell (layout) alapján;
    c. további anyagok csatolása (képek, bemutató szöveg és részletek a pályaműről, valamint adatok a szerzőről/irodáról/csoportról) a pályamű népszerűsítése és szakkiadványokban való megjelentetése érdekében.

    b.1. A verseny 2. szakaszában a pályamű bemutatását tartalmazó fájl a competition.betacity.eu honlapon elérhető LAYOUT_KIÁLLÍTÁS megnevezésű modell (layout) alapján kell készüljön. A modellt a honlapnak ahhoz a kategóriához tartozó részéről lehet letölteni, amelybe a pályázó a pályaművével benevezni kíván vagy a 2. szakaszra való benevezésnek szánt részről.

    b.2. Minden egyes pályázónak kötelezően fel kell használnia a pályaművet bemutató modellt (layoutot).

    b.3. Abban az esetben, ha a modell (layout) nem lett tiszteletben tartva, a szervezők a pályaművet kizárják a versenyből.

    b.4. A pályaművet bemutató fájlnak a következőket kell tartalmaznia:
  • két nyelven (angolul és a pályázó anyanyelvén – RO / HU / SRB) megszerkesztett adatok és magyarázó szöveg;
  • helyszínrajz;
  • alaprajzok jelmagyarázattal;
  • jellegzetes metszetek;
  • opcionálisan: homlokzatok, részletek, axonometriák, perspektívák, konceptuális rajzok, vizsgálati ábrák stb.;
  • képek (fotók vagy látványtervek a pályaműről, fotók a makettről stb.);
  • azonosítási kód (ugyanaz a kód, amelyet a pályázó az előválogatásra való beiratkozáskor kiválasztott).
  • b.5. A pályaművet bemutató fájlt az online beiratkozási űrlapohoz két variánsban kell csatolni:
  • nyomtatásra –JPG kiterjesztés, A0 formátum (841 x 1189 mm), 300 dpi, elnevezése a következő modell alapján: PRINT_ABC12_SECTION NAME;
  • internetes felhasználásra –JPG kiterjesztés, 2000 x 2828 pixeles felbontás, elnevezése a következő modell alapján: WEB_ABC12_SECTION NAME;
  • b.6. A pályamű bemutatását tartalmazó fájlokat a szervezők merev alapra kinyomtatják és a versenyen belül megszervezett kiállításon mutatják be (a kiállítás időpontjáról további információk az Ütemezés – Projektverseny ütemezése pont alatt érhetőek el).

    c.1. A következő anyagok beküldése szükséges még a verseny, illetve a résztvevők munkáinak népszerűsítése céljából:
  • 3 kép a pályaműről– fotók vagy látványtervek: JPG kiterjesztés, álló A4 portrait / A5 landscape formátum - 300 dpi minőségben, elnevezésük pedig a következő modell szerinti kell hogy legyen: PUBLICATION_IMG_ABC12_ SECTION NAME_image name/image number;
  • rövid bemutató szöveg a pályaműről, műszaki adatok szerepeltetésével is (maximum 2500 karakter szóközökkel együtt), két nyelven megszerkesztve – angolul és a pályázó anyanyelvén (RO / HU / SRB), amelyet az online beiratkozási űrlapon keresztül kell kitölteni;
  • tervrajzok, metszetek, homlokzatok, vázlatok, amelyek együttesen átfogó képet tudnak adni a pályaműről; az anyagok PDF kiterjesztésben, álló A4 portrait / A3 landscape formátum - 300 dpi minőségben, az elnevezésük pedig a következő modell szerinti kell hogy legyen: PUBLICATION_DRAWINGS_ABC12_ SECTION NAME_drawing name;
  • egy fénykép a szerzőről/irodáról/csoportról –JPG kiterjesztésben, 15 cm-s oldalhosszúságú négyzet nagyságban, 300 dpi minőségben, az elnevezése pedig a következő modell szerinti kell hogy legyen: PUBLICATION_CV_IMG_ABC12_ SECTION NAME;
  • rövid bemutató szöveg a szerzőről/irodáról/csoportról (maximum 1000 karakter szóközökkel együtt), két nyelven megszerkesztve – angolul és a pályázó anyanyelvén (RO / HU / SRB), amelyet az online beiratkozási űrlapon keresztül kell kitölteni.
  • A 2. szakaszba való benevezéshez szükséges és fentebb megnevezett anyagokat a 2. szakaszba való beiratkozáshoz szükséges online űrlaphoz kell csatolni.

    Ugyancsak a 2. szakaszba való benevezéshez szükséges online űrlaphoz kell beírni a pályamű azonosítási kódját is, ugyanazt, amelyik az előválogatásnál lett kiválasztva.

    A leadás érvényességét a szervezőktől kapott visszaigazoló üzenet megérkezése jelenti a benevezést követő maximum 1 órán belül.

    Benevezés a kategóriába 16. Építészeti írás

    A 16. kategóriába való benevezés a következőkből áll:
    a. a 16. kategória honlapon megtalálható saját online űrlapjának kitöltése.
    b. az esszé csatolása;
    c. a személyazonossági igazolvány másolatának csatolása a résztvevő romániai, magyarországi vagy szerbiai állandó lakhelyének bizonyítására.

    b.1. Az esszét a competition.betacity.eu oldalon közzétett modell (layout) tiszteletben tartásával kell összeállítani, ennek elnevezése LAYOUT_ ÉPÍTÉSZETI ÍRÁS, letöltési helye a 16. kategória – Építészeti írás.

    b.2. Minden egyes pályázónak kötelezően fel kell használnia a 16. kategória – Építészeti írás speciális modelljét (layoutját).

    b.3. Abban az esetben, ha a modell (layout) nem lett tiszteletben tartva, a szervezők az esszét kizárják a versenyből.

    b.4. Az esszének PDF formátumban kell megérkeznie és maximális fájlmérete 3MB lehet. Továbbá meg kell felelnie a következő feltételeknek:
  • az első oldalon fel kell tüntetni a szerző nevét, az esszé címét és egy maximum 1000 karakteres (szóközökkel együtt) rövid összefoglalót;
  • maga az esszé maximum 20000 karakteres lehet (szóközökkel együtt) (betűméret: 12, betűtípus: Cambria, sorköz: 1.15);
  • a szöveget kötelező módon angolul kell megírni;
  • az idézéseknek az „Oxford” idézési rendszer alapján kell történnie – lábjegyzetes hivatkozás a forrásra;
  • a szöveget képek (illusztrációk, vázlatok, fotók) is kísérhetik; minden egyes képnél meg kell jelölni a szerzőt; a felhasznált képek feletti szerzői jogokat a pályázók kezelik.
  • b.5. Az esszét egy, a pályázó által kiválasztott 3 betűből és 2 számjegyből álló kóddal kell azonosítani (példáuk ABC12, XYZ32, XOY00 stb.). Az azonosító kódot bele kell foglalni a versenyre benevezett esszét tartalmazó fájl nevébe, a következő modell tiszteletben tartásával: REGISTRATION_ABC12_ARCHITECTURAL TEXT.

    Egy szerző maximum 1 esszével vehet részt a versenyben.

    A beiratkozáshoz szükséges anyagokat (az esszét és a személyazonossági igazolvány másolatát) az online űrlap kitöltésekor kell csatolni.

    A leadás érvényességét a szervezőktől kapott visszaigazoló üzenet megérkezése jelenti a benevezést követő maximum 1 órán belül.


    Óvások

    Óvások benyújtása

    A pályaművek előzetes elemzésével elégedetlen pályázók óvást nyújthatnak be.

    A pályaművek előzetes elemzése a beküldött pályaművek, a verseny titkársága általi kezelésére vonatkozik (a tablók ellenőrzése, az eltérések lejegyzése, egy jegyzőkönyv elkészítése, a jegyzőkönyvnek a verseny honlapján való megjelentetése).

    Az óvások benyújtásának időszaka az ÜTEMEZÉS című 8. fejezetben található.

    A pályaműveknek, a verseny titkársága általi, előzetes elemzésével kapcsolatos óvásokat interneten, a contact@betacity.eu e-mail címre lehet benyújtani.

    Az óvásokat angol nyelven megírt, A4-es, PDF dokumentum formájában kell benyújtani.

    Az óvás megfogalmazásánál, annak benyújtásának megindoklása mellett, a pályázó nevét és a pályamű azonosítási kódját is fel kell tüntetni (lásd a jelen Szabályzat BENEVEZÉS című 4. fejezetét).

    Óvások megoldása

    A szervezők által meghirdetett időtartamban (lásd az ÜTEMEZÉS című 8. fejezetet) benyújtott óvásokat a szervező csapat 3 tagjából álló bizottság fogja elbírálni: Simina Cuc, Andreea Duminică és Roxana Radu, akik maguk közül megválasztanak egy elnököt..

    Az óvások megoldása után a végleges eredmények a verseny honlapján, az ütemezésben rögzített dátumon lesznek megjelentetve (lásd az ÜTEMEZÉS című 8. fejezetet)..


    Zsűrizés

    A versenybe benevezett pályaművek zsűrizésére 3, egyenként 3 tagból álló zsűri alakul meg, csoportosulásuk a 16 kategóriától függő.

    A zsűrik összetételéről a BETA szervezői csapata döntött. Kiválasztásukkor a szakmai irányzatuk és az egyes kategóriákhoz tartozó területeken szerzett tapasztalatuk számított. Ugyanakkor arra is odafigyeltek, hogy a zsűribe meghívott személyek tevékenységüket Romániában, Magyarországon vagy Szerbiában végezzék és ezáltal ismertek legyenek számukra az eurorégió urbánus, gazdasági, szociális és kulturális jellegzetességei.

    A zsűrik összetétele és kategóriánkénti csoportosulás

    1. ZSŰRI: a következő kategóriákba benevezett pályaműveket bírálja el: DIPLOMAMUNKÁK, ÉPÍTÉSZETI VÍZIÓK, ÉPÍTÉSZETI ÍRÁS
    Összetétel:
    Ștefan Ghenciulescu (RO);
    Ivan Kucina (SRB);
    Zsolt Vasáros (HU).

    2. ZSŰRI: a következő kategóriákba benevezett pályaműveket bírálja el: KÖRNYEZET , CSALÁDI HÁZAK, TÁRSASHÁZAK, KERESKEDELMI, SZOLGÁLTATÁSOK, INTÉZMÉNYI, ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG
    Összetétel:
    Adrian Untaru (RO);
    Goran Vojvodić (SRB);
    Balázs Marián (HU).

    3. ZSŰRI: a következő kategóriákba benevezett pályaműveket bírálja el: VÁROS - ÉS VIDÉKFEJLESZTÉS, KEZDEMÉNYEZÉSEK A MINŐSÉGI ÉPÍTÉSZETÉRT, KÖZTERÜLET, KÖZTÉRI MŰVÉSZET, INFRASTRUKTÚRA
    Összetétel:
    Klaus Birthler (RO);
    Darko Polic (SRB);
    Árpád Szabó (HU).

    A zsűrizési folyamat

    A zsűrizési folyamat mind a három zsűriben az összes zsűritag részvételével történik.

    A tanácskozások programja és a zsűrizési kritériumok külön kerülnek meghatározásra minden egyes zsűri esetében.

    Mindegyik zsűri választ magának egy elnököt a tagjai közül, illetve a saját és közösen elhatározott kritériumok és módszertan alapján bírálja el a beérkezett pályaműveket.

    A zsűrizési folyamat teljes időtartama alatt mindegyik zsűri tevékenységét figyelemmel kíséri majd egy szavazati joggal nem rendelkező titkár, aki ellenjegyzi a zsűritagok által aláírt jegyzőkönyveket és biztosítja majd a tanácskozások zavartalan lefolyását.

    A tanácskozások végén minden egyes zsűri jegyzőkönyvet ír a verseny eredményéről és átadja azt a szervezőknek. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a verseny eredménye és a zsűrizési kritériumok együttese közötti összevetést is.

    A zsűrik fenntartják maguknak a jogot, hogy ne ítéljenek oda sem jelöléseket, sem díjakat a kategóriák bármelyikében abban az esetben, ha túl kevés pályamű érkezett be vagy ha a beérkezett pályaművek nem felelnek meg a zsűrizési kritériumok által meghatározott szintnek. A zsűrik ugyanakkor az egyes kategóriák díjainak megosztásáról, valamint csak dicséretek kiosztásáról is dönthetnek.

    A zsűrik döntése ellen nincs helye ellenvetéseknek, a döntések véglegesek és visszavonhatatlanok.

    Olyan rendkívüli esetekben, amikor egy zsűritag –októl függetlenül - nem tud eleget tenni a kötelezettségeinek, a szervezők felelősséget vállalnak a tag helyettesítésére egy olyan személlyel, aki ugyanazt azt országot képviseli.


    Díjak

    16 díj kerül kiosztásra, kategóriánként 1 díj, a következőképpen:

    1. A KÖRNYEZET kategória díja: 1000 euró;
    2. A CSALÁDI HÁZAK kategória díja: 1000 euró
    3. A TÁRSASHÁZAK kategória díja: 1000 euró;
    4. A KERESKEDELMI kategória díja: 1000 euró;
    5. A SZOLGÁLTATÁSOK kategória díja: 1000 euró;
    6. Az INTÉZMÉNYI kategória díja: 1000 euró;
    7. A KULTURÁLIS kategória díja: 1000 euró;
    8. Az ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG kategória díja: 1000 euró;
    9. A VÁROS - ÉS VIDÉKFEJLESZTÉS kategória díja: 1000 euró;
    10. A KÖZTERÜLET kategória díja: 1000 euró;
    11. A KEZDEMÉNYEZÉSEK A MINŐSÉGI ÉPÍTÉSZETÉRT kategória díja: 1000 euró;
    12. A KÖZTÉRI MŰVÉSZET kategória díja: 1000 euró;
    13. Az INFRASTRUKTÚRA kategória díja: 1000 euró;
    14. A DIPLOMAMUNKÁK kategória díja: 1000 euró;
    15. Az ÉPÍTÉSZETI VÍZIÓK kategória díja: 1000 euró;
    16. Az ÉPÍTÉSZETI ÍRÁS kategória díja: 1000 euró.

    A díjként átadott összegek bruttó összegek és az érvényben lévő Adótörvény alapján adókötelesek.


    Ütemezés

    Projektverseny ütemezése (1-15 kategóriák)

    JÚNIUS 21: a projektverseny 1. szakaszának elindítása, az 1. szakasszal kapcsolatos kérdések feltevésének elindítása;
    JÚLIUS 11: a projektverseny 1. szakaszával kapcsolatos kérdések feltevésének határideje(a kérdések a pályázó anyanyelvén lesznek megfogalmazva);
    JÚLIUS 15: a projektverseny 1. szakaszában megfogalmazott kérdésekre adott válaszok megjelentetése a verseny honlapján, valamint egyéni emailek formájában( a kérdésekre adott válaszok románul, magyarul és szerbül lesznek megjelentetve);
    JÚLIUS 28, 24:00 óra, román idő szerint (GMT + 2)*: a projektverseny 1. szakaszába való benevezés határideje;
    JÚLIUS 29*: előzetes elemzés – a beérkezett pályaműveknek a verseny titkársága általi kezelése (a tablók ellenőrzése, a szabálysértések megállapítása, jegyzőkönyv megírása, a jegyzőkönyvnek a honlapon való megjelentetése);
    JÚLIUS 30 - AUGUSZTUS 1*: a beérkezett pályaműveknek a verseny titkársága által elvégzett elemzésével kapcsolatos óvások fogadása (online);
    AUGUSZTUS 2*: az óvásoknak egy 3 tagú, a szervezők képviselőit tartalmazó bizottság általi elemzése, akik maguk közülük megválasztanak egy elnököt;
    AUGUSZTUS 3*: az óvásokra adott válaszokról szóló jegyzőkönyv megírása és a végső döntések megjelentetése a verseny honlapján;
    AUGUSZTUS 4 -14*: a beérkezett pályaművek előválogatása a verseny zsűrije által(online);
    AUGUSZTUS 15: az előválogatás eredményének megjelentetése a verseny honlapján és a szóban forgó szerzőknek e-mailen keresztül; A PROJEKTVERSENY 2. SZAKASZÁNAK ELINDÍTÁSA, a 2. szakasszal kapcsolatos kérdések feltevésének elindítása;
    AUGUSZTUS 19: a projektverseny 2. szakaszával kapcsolatos kérdések feltevésének határideje( a kérdések a pályázó anyanyelvén lesznek megfogalmazva);
    AUGUSZTUS 22: a projektverseny 2. szakaszában megfogalmazott kérdésekre adott válaszok megjelentetése a verseny honlapján valamint egyéni emailek formájában( a kérdésekre adott válaszok románul, magyarul és szerbül lesznek megjelentetve);
    SZEPTEMBER 5, 24:00 óra, román idő szerint (GMT + 2): a projektverseny 2. szakaszába való benevezés határideje (végső leadás);
    SZEPTEMBER 6: előzetes elemzés – a beérkezett pályaműveknek a verseny titkársága általi kezelése (a tablók megegyezésének ellenőrzése, a benevezési szabályzat tiszteletben tartásának az ellenőrzése, a szabálysértések megállapítása, jegyzőkönyv megírása, a jegyzőkönyvnek a honlapon való megjelentetése);
    SZEPTEMBER 7-8: a beérkezett pályaműveknek a verseny titkársága által elvégzett elemzésével kapcsolatos óvások fogadása (online);
    SZEPTEMBER 9: az óvásoknak egy 3 tagú, a szervezők képviselőit tartalmazó bizottság általi elemzése, akik maguk közülük megválasztanak egy elnököt;
    SZEPTEMBER 10.: az óvásokra adott válaszokról szóló jegyzőkönyv megírása és a végső döntések megjelentetése a verseny honlapján;
    OKTÓBER 1: a versenykiállítás hivatalos megnyitója a Temesvári Szépművészeti Múzeumban;
    OKTÓBER 1-15: a pályaműveket bemutató kiállítás nyitvatartási ideje a Temesvári Szépművészeti Múzeumban;
    OKTÓBER 15 - NOVEMBER 20: a versenykiállításnak a közterületeken való bemutatása vándorkiállítás formájában;
    NOVEMBER 23-25: a 2. szakasz elbírálása a zsűri által (végső zsűrizés);
    NOVEMBER 26: díjazás; a nyertesek kihirdetése a verseny honlapján.


    *A BETA 2016 versenyen és kiállításon való részvétel ösztönzése céljából meghosszabbítottuk a benevezési határidőt 2016. július 31., 24:00 ÓRÁIG, ROMÁNIAI IDŐ SZERINT (GMT + 2)! Emiatt a verseny ütemezése a következőképpen módosul.



    ÉPÍTÉSZETI ÍRÁS verseny ütemezése

    JÚNIUS 21: az építészeti írás verseny elindítása, a kérdések feltevésének elindítása;
    JÚLIUS 11: a kérdések feltevésének határideje (a kérdések a pályázó anyanyelvén lesznek megfogalmazva);
    JÚLIUS 15: a megfogalmazott kérdésekre adott válaszok megjelentetése a verseny honlapján valamint egyéni emailek formájában( a kérdésekre adott válaszok románul, magyarul és szerbül lesznek megjelentetve);
    SZEPTEMBER 5, 24:00 óra, román idő szerint (GMT + 2): az esszék leadásának határideje;
    SZEPTEMBER 6: előzetes elemzés – a beérkezett esszéknek a verseny titkársága általi kezelése (az esszék ellenőrzése, a szabálysértések megállapítása, jegyzőkönyv megírása, a jegyzőkönyvnek a honlapon való megjelentetése);
    SZEPTEMBER 7-8: a beérkezett esszéknek a verseny titkársága által elvégzett elemzésével kapcsolatos óvások fogadása (online);
    SZEPTEMBER 9: az óvásoknak egy 3 tagú, a szervezők képviselőit tartalmazó bizottság általi elemzése, akik maguk közülük megválasztanak egy elnököt;
    SZEPTEMBER 10: az óvásokra adott válaszokról szóló jegyzőkönyv megírása és a végső döntések megjelentetése a verseny honlapján;
    SZEPTEMBER 11 - NOVEMBER 25: az esszék zsűrizése (online);
    NOVEMBER 26: díjazás (egyetlen díj kerül átadásra);


    Szervező

    A verseny szervezője a Romániai Építészek Kamarájának Temes Megyei Területi Fiókja.

    A Romániai Építészek Kamarájának Temes Megyei Területi Fiókjának elérhetősége:
    str. Diaconu Coresi 12, Timişoara
    tel. +40 728 226 593
    email. contact@betacity.eu

    Versenytitkárság:
    Alexandra-Maria Garomfir
    Oana Simionescu
    Alexandru Todirică

    Óvások megoldásának bizottsága:
    Simina Cuc
    Andreea Duminică
    Roxana Radu